A legfrissebbek:


Viszkető foltok nélkül, vidáman

Az Ekcéma Tudástár kezdeményezésére és támogatásával országos Vidám Zsiráf Klub hálózat szervezôdik az ekcémás gyermekek és szüleik számára


Betegeinkért mindent!

A Betegeinkert.net internetes portál 2009 áprilisában fogadta első olvasóit. Az oldal létrehozásáért felelős termékmenedzserek számtalan rovatötletet sorakoztattak fel, hogy a tájékoztatás eszközével segítsék a betegek gyógyulását és az orvosok munkáját.


Inkontineciacentrum.hu, egy tünet, ezer információ

Az inkontinencia okrendszere sokszor összetett, így kezelésében több szakorvos is érintett - ezért kellenek inkontinencia ellátóhelyek és centrumok, amelyekben együtt gyógyíthatnak a szükséges szakterületek képviselői.

Betegeinkért mindent!

A Betegeinkert.net internetes portál 2009 áprilisában fogadta első olvasóit. Az oldal létrehozásáért felelős termékmenedzserek számtalan rovatötletet sorakoztattak fel, hogy a tájékoztatás eszközével segítsék a betegek gyógyulását és az orvosok munkáját.

Az Astellas gyógyszerek felhasználóinak informálása rendkívüli jelentőséggel bír. A megfelelő orvos-beteg együttműködés fél siker a terápiában, míg hiányában - különösen krónikus betegségek esetén - minden, a gyógyulás érdekében tett erőfeszítés kárba veszhet. A complience minőségét befolyásoló tényezők között kiemelkedő helyen áll a beteg tájékozottsága betegségével kapcsolatban, illetve ronthatja a páciens és gyógyítója közötti kapcsolatot, ha a felek "elbeszélnek egymás mellett". A Betegeinkert.net olvasói már biztos, hogy e kettő közül nem eshetnek egyik csapdába sem.

Az Ekcéma, a Prosztata betegségek és a Vizelettartás oldalak két részből állnak: egy publikus, bárki által elérhető oldalból, és egy regisztrációhoz kötött tartalomból. A Gyulladásos bélbetegségek oldalt kizárólag regisztrálás után lehet megtekinteni. A három terület internetes felülete tematikájában hasonlít egymásra, ám valójában mindegyik egy önálló újság, egyéni menüsorral és saját tartalommal, mely állandó-, és rendszeresen frissülő cikkekből áll.

A bárki számára hozzáférhető cikkek a Magyarországon forgalmazott Astellas gyógyszerek által kezelhető betegségek lehetséges okairól, tüneteiről, súlyossági fokozatairól és terápiás lehetőségeiről szólnak, míg a regisztrációhoz kötött felületen már a gyógyszerekkel kapcsolatos tudnivalókról és a legújabb kutatási eredményekről is tájékozódhat a cég készítményeit használó beteg és a fent említett betegségek gyógyítására szakosodott orvos. (Az orvosi javaslatra gyógyszeres terápiában részesülő páciensek a felírt és kiváltott készítmények gyártási számával tudnak regisztrálni, a gyógyítók pedig pecsétszámuk beütésével léphetnek a nem publikus felületre.)

A regisztráció nélkül is megtekinthető írások között található a gyakran ismételt kérdések befogadására létrehozott menüpont, melyet az olvasók is bővíthetnek saját kérdéseikkel, valamint - az oldaltérkép mellett - egy linkgyűjtemény, melynek segítségével az érdeklődő tovább kutathat az Interneten betegsége témájában.

A regisztrációhoz kötött felületen még több minden megtalálható, ami az adott betegséggel élő embert érdekelheti vagy segítheti, legyen az az életmóddal, a gyógyszeres és nem gyógyszeres terápiával, a diagnosztikával vagy a kórok lelki vonatkozásaival kapcsolatos téma! A termékmenedzserek nem hagyták kihasználatlanul az Internetes megjelenés nyújtotta lehetőségeket: interaktív rovatokat és letölthető tartalmakat is készítettek.

Az Ekcéma oldalon a megfelelő menüpontra térve a gyerekek kiszínezhetik Tangót, a viszketős teknőst, s a betegség fellángolását előidéző rizikó faktorok leírását is maguk találhatják meg a kockázati tényezőket megjelenítő színes képen elrejtett számokra kattintva.
Mindhárom oldalra felkerült az "Orvos válaszol" rovat, és a Gyulladásos bélbetegségek valamelyikével élők dietetikus tanácsát is kikérhetik a helyes táplálkozásra vonatkozóan.
A Vizelettartás oldalra "Betegség-kalkulátort" és "Vizelési naplót" töltöttek fel a készítők, a gyulladásos bélbetegséggel élők pedig az életmódbeli tanácsok mellett megannyi, számukra sem káros recept közül válogathatnak.
A Prosztata betegségek oldalról letölthető az IPSS kérdőív, mely előre kitöltve elősegítheti az orvosi vizit gördülékenységét.
Az ekcémával kapcsolatban mesekönyv, valamint egy atópiás dermatitisszel élő gyermekek rajzával, és betegségükről vallott mondataikkal megtöltött füzet is készült. Ezek a "kiadványok" a kórral való problémamentes együttélést hivatottak elősegíteni.
Közvetlenül a jó orvos-beteg kapcsolat kiépítését szolgálája a mindhárom oldalon jelenlévő "Először az orvosnál" rovat, amelyben az adott betegség tüneteire vonatkozó kérdésekkel szembesülhet az érintett. Az ekcémás, gyulladásos bélbetegséggel élő, prosztata betegséggel küzdő vagy inkontinenciától szenvedő páciensek a "Magazin", illetve a "Hírek" címszavak alatt a betegségükkel kapcsolatos rendezvényekről, kutatási eredményekről és egyéb aktualitásokról olvashatnak.

Az orvosok a portál "lapozgatása" közben elolvashatják a legfrissebb szakmai információkat, emellett tájékozódhatnak arról is, hogy az általuk kezelt betegségek milyen hatással vannak pácienseik életére. A gyógyítók és a betegek informálása az oldalakon található "Fórum" nyomán közösségépítő szereppel bővül.

Az oldalak köszöntőjében ez áll: "A Betegeinkert.net készítőinek a tartalom összeállításakor az volt a célja, hogy ellenőrzött tudományos és szakmai ismereteket nyújtsanak az ide látogató olvasóknak, jól érthető megfogalmazásban." A cél megvalósult, a feltöltött tartalom pedig az indulás óta hétről-hétre bővül és színesedik, mind eredményesebben szolgálva a jó orvos-beteg kapcsolat alapját: a kölcsönös megértést és empátiát.

Radnai Anna
Főszerkesztő